Magas kockázatú terület

Az afrikai sertéspestisnek (a továbbiakban: ASP) Magyarországon vaddisznóban történt megállapításai, valamint az európai, kiemelten a szomszédos országok járványhelyzetének gyors és drámai romlása miatt fokozott a veszélye annak, hogy a vírus átteijed a hazai házisertés állományokra is. Ez az ágazatra nézve további súlyos következményekkel (kereskedelmi korlátozások, exportból történő kizárás) járna. Ennek megakadályozása érdekében fokozni kell a sertéstartó gazdaságok, elsősorban a kislétszámú állományok járvány védelmi készültségét. Az Országos Főállatorvos a sertéstenyésztők, sertéstartók érdekeit képviselő szakmai szervezetekkel közösen meghatározta azokat a minimum követelményeket, amelyek betartásával a vírus házisertés állományba való behurcolása minimálisra csökkenthető. Ezek a követelmények jelen tájékoztató mellett minden érintett és regisztrált sertéstartó számára megküldésre kerülnek.

Ezen követelmények betartása a magas kockázatú területen lévő valamennyi kislétszámú sertéstartó részére javasolt, mint „Jó Sertéstartói Gyakorlat”! Amennyiben a járványügyi helyzet romlása miatt újabb területeket kell bevonni a magaskockázatú terület hatálya alá, a fenti követelmények az ott lévő valamennyi sertéstartóra nézve is javasolttá válnak!

Mit kell tennie Önnek, mint sertéstartónak?

Önnek, mint felelős sertéstartónak nincs egyéb feladata, mint elolvassa és legjobb tudása szerint betartja a fertőzött területeken kötelező érvénnyel bíró minimum követelményeket.

A nyilvántartásban nem szereplő sertéstartók számára nem állt módunkban ezen tájékoztatást megküldeni. Ezért, ha tudomása van olyan sertéstartóról, aki nem kapott tájékoztatót, kérem hívja fel rá a figyelmét, hogy lehetősége van jogkövetkezmények nélkül bejelenteni a sertéstartást az illetékes járási hivatal állategészségügyi osztályán, ahol a TÍR rendszerben történő regisztráció is elvégzésre kerül. Ezzel egy időben az újonnan regisztrált tartóknak is átadásra kerül a tájékoztató, a követelményrendszer.

 

„Jó Sertéstartási Gyakorlat”

Minimális iárványvédelmi követelmények, háztáji sertéstartás kapcsán
az afrikai sertéspestis miatt fertőzött és a magas kockázatú területen

Nyomonkövetés, nyilvántartások:

  • Különösen Ellenőrzött Területen (továbbiakban: KÉT) belül minden választott (8 hét feletti) sertést egyedileg tartósan meg kell jelölni. Ez a hatályos jogszabályokon túlmutató intézkedés garantálhatja, hogy a legnagyobb veszélynek kitett sertésállományok esetében pontos nyomonkövetés valósulhasson meg. A jelölést állami költségen kell végrehajtani. A jelölt sertésekről felvett nyilvántartást az állattartónál, a járási hivatalnál valamint a Helyi Járványvédelmi Központban (HJK) is meg kell őrizni.
  • Állomány-nyilvántartást kell vezetni, amely legalább az alábbiakat tartalmazza: az adott naptári napon tartott sertések darabszámát, korcsoporti bontásban, álíatmozgásra vonatkozó adatokat (elhullás, házi vágás, értékesítés, stb.) Az állomány-nyilvántart ást és az állatszállításokhoz kapcsolódó bizonyítványokat (sertésszállító levél, állatorvosi igazolás, állattartói nyilatkozat) szigorúan meg kell őrizni (minimum 3 év).
  • Nyilvántartást kell vezetni minden olyan személyről (állatorvos, inszeminátor, sertéságazati területi felelős, böílér, rokon, ismerős, stb.), akik a sertések közelébe mentek, vagy velük érintkezhetnek.

Járványvédelem:

  • Csak az állatok tulajdonosa, vagy gondozója járhat be rendszeresen az állatok tartására szolgáló gazdasági udvarba.
  • Az állatok gondozásakor arra a célra elkülönített munkaruhát, és lábbelit kell használni.
  • A gazdasági udvarba (vagy a sertések közelébe) csak kéz és lábfertőtlenítő használatát követően lehet szabadon belépni és kilépni.
  • Idegenek (szomszéd, vadász!, stb.) csak nagyon indokolt esetben (pl. házi vágás) és az állattartó által biztosított külön munkaruhában, lábbeliben vagy egyszer használatos védőköpeny és védőlábbeli felvétele után mehetnek a sertések közelébe. Ezt dokumentálni (ki, mikor, miért) is kell.
  • Járműforgalom: Bármilyen jármű csak kerék- és járműfertőtlenítés után mehet be a sertéstartó gazdasági udvarrészbe.
  • Állategészségügyi kezeléseket a szolgáltató állatorvosnak az állomány-nyilvántartásban is fel kell vezetnie. (Állatorvosi vizsgálat, kezelés esetén az állatorvos nevének és a vizsgálat időpontjának feljegyzése).

• Karámban állandóan vagy időszakosan tartott állatok esetén biztosítani kell, hogy a házisertéseket kétsoros kerítés válassza el a vadonélő állatoktól. A kerítések egymástól való távolsága legalább 0,5 méter kell hogy legyen és úgy kell kialakítani, hogy a két sor közötti közrezárt terület rendszeres karbantartása, gyomtalanítása elvégezhető legyen. Magassága legalább 1 méterrel meg kell haladja a bennt tartott állatok marmagasságát. Zárt tartás estén folyamatosan biztosítani kell az ingatlan körülkerítetségének épségét, amely alkalmas ember, kóbor állat vagy vadon élő állat behatolásának megakadályozására. Ha a karám fala az ingatlant határoló kerítés is egyben, annak teljesen zártnak, erősnek, résmentesnek kell lennie. Minden más esetben külön kerítés szükséges, megfelelő távolságra (minimum 0.50 m) a karámtól, úgy, hogy a közrezárt terület rendszeres karbantartása, gyomtalanítása elvégezhető legyen.

Tartás, takarmányozás:

  • Csak engedélyezett takarmány előállítótól származó, nyilvántartott takarmányforgalmazótól vásárolt keveréktakarmány etethető. Saját termesztésű takarmány csak az előírt várakozási idők betartásával (lekaszált fű és gabona 30 nap, alomanyag 90 nap) használható fel. A takarmányozáshoz felhasznált keveréktarkarmányok, alapanyagok beszerzésének, a saját előállítású takarmány alapanyagok betakarításának, várakozási idő betartásának dokumentálása az állattartó feladata. A nyilvántartást legalább 1 évig meg kell őriznie.
  • Tilos az állati eredetű anyagot tartalmazó éleímiszerhulladék (moslék) etetése!
  • Fertőzött területen belül tilos a zöldtakarmány etetése!
  • Alomanyag beszerzési, betakarítási idejének, várakozási idő betartásának dokumentálása az állattartó kötelezettsége.
  • Trágyakezelés: A mezőgazdasági földterületeken, csak a füllesztéssel ártalmatlanított trágya helyezhető ki. A trágyázásra használt eszközöket, gépek használatot követő azonnali mosása és fertőtlenítése az állattartó kötelezettsége!

Egyéb:

  • Minden sertéstartónak írásos állategészségügyi-járványvédelmi ellátási szerződést kell kötnie egy szolgáltató állatorvossal. A szolgáltató állatorvos köteles tájékoztatni az állattartót az állategészségügyi, járvány védelmi előírások betartásának rendjéről. Fel kell hívnia a sertéstartó figyelmét a hiányosságokra, és javaslatot kell tenni ezek kijavítására. A tájékoztatást dokumentálni kell és minden érintettnek alá kell írnia!

Elérhetőségeink

Cím: 3129 Lucfalva Rákóczi út 38. 
Telefon: 06-32-394-200 
Fax: 06-32-394-200
Email: lucfalva3129@gmail.com
GPS: H:48.0305692
SZ:19.691604

 

Ügyfélfogadás

Hétfő:   12:00 - 16:00
Kedd:  Ügyfélfogadás szünetel
Szerda:  Ügyfélfogadás szünetel
Csütörtök:   Ügyfélfogadás szünetel
Péntek: 09:00 - 12:00

 

Térkép

 
Go to top